Tanulóink munkáiból
Galéria
Elektronikus napló

Facebook FanBox

VERSENYFELHÍVÁS

Eger Megyei Jogú Város és az Eventus Üzleti, Művészeti Középiskola, Szakiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

„EGRI CSILLAGOK” elnevezéssel, - hagyományaihoz híven - 12. országos tehetségkutató rajzversenyt hirdet 8. osztályos ifjú alkotók részére.

A művészeti középiskola Gárdonyi Géza Egri csillagok című művének illusztrálása révén kutatja és lehetőséget kínál a tehetséges ifjú alkotók megmérettetésére. A pályázat további célja, hogy fejlesszük a vizuális képzelőerőt, a rajzi kultúrát, hiszen a második forduló alkalmával fakultatív tehetséggondozó foglalkozásokat is tartunk.

A VERSENY MENETE

Első forduló:

Illusztráció beküldése

Maximum 3 db illusztráció készítése az Egri Csillagok című regényből, a regény alapján jellemző helyszínek, helyzetek, ember(ek), karakterek megjelenítésével.

Mérete: minimum A/4, maximum A/3.

Technika: szabadkézi vagy hagyományos sokszorosítógrafikai eljárás (linometszet, papírmetszet).

Második forduló (döntő):

Gyakorlati feladat a döntő napján: 2016. január 9-én

A második fordulóra a legeredményesebb 40 pályázót hívjuk be, ahol az általános iskolásoknak helyben kell megoldani egy szabadkézi feladatot meghatározott idő alatt.

A döntő alkalmával korlátozott mennyiségben tudunk eszközt biztosítani, ezért kérjük, hogy saját felszereléssel érkezzenek a versenyzők.  A részletes programról, szállás- étkezési lehetőségről levélben értesítjük majd a továbbjutottakat.

Díjazás:

Az első három helyezett értékes tárgyjutalomban részesül.

Továbbá a versenyzők pályamunkáit, alkotásait a felvételi eljárás gyakorlati vizsgarészén figyelembe vesszük.

A pályaművek beadásának módja:

Postai úton az iskola címére vagy személyesen: 3300 Eger, Cifrakapu tér 24.

A pályamű hátoldalán fel kell tüntetni

- a pályázó nevét, lakcímét

- a szülő nevét, elérhetőségét (telefonszám és e-mail cím)

- az iskola nevét, címét, elérhetőségét (telefon és e-mail cím)

Beküldési határidő: 2015. december 15.

A rendezvény fővédnöke:

Jankovics Marcell

filmrendező, művelődéstörténész

Zsűritagok:

Herczeg István

grafikusművész

Mészáros György

 

Nyugat - Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézet vezetője


Módosítás: (2015. december 04. péntek, 07:27)

 
Elérhetőségeink

EVENTUS Üzleti, Művészeti Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

Számlaszám: 10300002 - 46800008 - 00003285

Alapítványi és Magániskolák Egyesülete által minősített iskola 2005

Kiválóra minősített alapfokú művészetoktatási intézmény 2007

 

Program akkreditációs tanúsítvány száma: PL-74460/037

Program akkreditációs tanúsítvány száma: AL-2891

OM azonosító: 031631

Nyilvántartási szám:10-0004-06

Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-0690

Postacím: 3300 Eger, Cifrakapu tér 24.

Telefonszámok:

Tanulmányi osztály: 36/517-510

Kollégium vezető:36/313-435   06/20-516-0885

Web oldal: www.eventus.hu

E-mail: iskolatitkar@eventus.hu

Támogatóink