Tanulóink munkáiból
Galéria
Elektronikus napló

Facebook FanBox

VERSENYFELHÍVÁS

Eger Megyei Jogú Város és az Eventus Üzleti, Művészeti Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

„EGRI CSILLAGOK” elnevezéssel, - hagyományaihoz híven - 13. alkalommal országos tehetségkutató rajzversenyt hirdet 8. osztályos ifjú alkotók részére.

A művészeti középiskola Gárdonyi Géza Egri csillagok című művének illusztrálása révén kutatja és lehetőséget kínál a tehetséges ifjú alkotók megmérettetésére. A pályázat további célja, hogy fejlesszük a vizuális képzelőerőt, a rajzi kultúrát, hiszen a második forduló alkalmával fakultatív tehetséggondozó foglalkozásokat is tartunk.

A VERSENY MENETE

Első forduló: Illusztráció beküldése. Határidő:  2016. december 9.

Maximum 3 db illusztráció készítése az Egri Csillagok című regényből, a regény alapján jellemző helyszínek, helyzetek, ember(ek), karakterek megjelenítésével.


Mérete: minimum A/4, maximum A/3.

Technika: szabadkézi vagy hagyományos sokszorosítógrafikai eljárás (linometszet, papírmetszet).

Második forduló (döntő): Gyakorlati feladat a döntő napján:  2017. január 14-én

A második fordulóra a legeredményesebb 40 pályázót hívjuk be, ahol az általános iskolásoknak helyben kell megoldani egy szabadkézi feladatot meghatározott

idő alatt.

A döntő alkalmával korlátozott mennyiségben tudunk eszközt biztosítani, ezért kérjük, hogy saját felszereléssel érkezzenek a versenyzők.  A részletes

programról, ingyenes szállás- étkezési lehetőségről levélben értesítjük majd a továbbjutottakat.

Díjazás: Az első három helyezett értékes tárgyjutalomban részesül.

1. díj: Házimozi rendszer
2. díj: Digitális fényképezőgép
3. díj: MP4 lejátszó

Továbbá a versenyzők pályamunkáit, alkotásait a felvételi eljárás gyakorlati vizsgarészén figyelembe vesszük.

A pályaművek beadásának módja: Postai úton az iskola címére vagy személyesen

3300 Eger, Cifrakapu tér 24.


A pályamű hátoldalára kell felragasztani és kitölteni a Pályázati űrlapot, mely elérhető a honlapunkon (www.eventus.hu)

A rendezvény fővédnöke:

Jankovics Marcell

filmrendező, művelődéstörténész

Zsűritagok:

Herczeg István

grafikusművész

Mészáros György

Nyugat - Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézet vezetője

 

JELENTKEZÉSI LAP LETÖLTÉSE

Módosítás: (2016. november 14. hétfő, 08:32)

 
Elérhetőségeink

EVENTUS Üzleti, Művészeti Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

Számlaszám: 10300002 - 46800008 - 00003285

Alapítványi és Magániskolák Egyesülete által minősített iskola 2005

Kiválóra minősített alapfokú művészetoktatási intézmény 2007

 

Program akkreditációs tanúsítvány száma: PL-74460/037

Program akkreditációs tanúsítvány száma: AL-2891

OM azonosító: 031631

Nyilvántartási szám:10-0004-06

Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-0690

Postacím: 3300 Eger, Cifrakapu tér 24.

Telefonszámok:

Tanulmányi osztály: 36/517-510

Kollégium vezető:36/313-435   06/20-516-0885

Web oldal: www.eventus.hu

E-mail: iskolatitkar@eventus.hu

Támogatóink