Tanulóink munkáiból
Galéria
Elektronikus napló

Facebook FanBox

Gólyatábor

 

Idén is megérkeztek az Eventus Művészeti Középiskolába a Gólyák, a gólyatábor keretein belül ismerkedtek leendő osztályaikkal, tanáraikkal, s almamáterükkel. A tábor 2017. augusztus 29-31-ig tartott amelyen 28 új kisdiák vett részt. Az első napon a tanulók megismerkedhettek új osztályfőnökeikkel, nevelőikkel és az iskolával, majd játékos feladatok kíséretében egymásnak is bemutatkozhattak. A második nap délelőttjén a Varázstoronyba látogattak el, ahol nagy érdeklődéssel hallgatták a tudományos játékokról és a camera obscuráról szóló előadásokat, és élvezettel próbálták ki a kiállított tárgyakat. Délután a város nevezetes utcáival és épületeivel ismerkedtek, melyet egy közös fagylaltozás zárt. A diákok vacsora után az iskola udvarán csapatépítő játékokat játszhattak. A tábor utolsó napján tehetséggondozáson vettek részt, ahol a nyáron elkészített szakmai munkáikat beszélték meg tanáraikkal, és új alkotásokat is készíthettek.

A galéria a képre kattintva megtekinthető!

Módosítás: (2017. szeptember 04. hétfő, 12:20)

 
Elérhetőségeink

EVENTUS Üzleti, Művészeti Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

Számlaszám: 10300002 - 46800008 - 00003285

Alapítványi és Magániskolák Egyesülete által minősített iskola 2005

Kiválóra minősített alapfokú művészetoktatási intézmény 2007

 

Program akkreditációs tanúsítvány száma: PL-74460/037

Program akkreditációs tanúsítvány száma: AL-2891

OM azonosító: 031631

Nyilvántartási szám:10-0004-06

Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-0690

Postacím: 3300 Eger, Cifrakapu tér 24.

Telefonszámok:

Tanulmányi osztály: 36/517-510

Kollégium vezető:36/313-435   06/20-516-0885

Web oldal: www.eventus.hu

E-mail: iskolatitkar@eventus.hu

Támogatóink