Tanulóink munkáiból
Galéria
Elektronikus napló

Facebook FanBox

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Eger Megyei Jogú Város és az Eventus Üzleti, Művészeti Középiskola, Szakiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

„EGRI CSILLAGOK”

elnevezéssel, - hagyományaihoz híven - 10. országos tehetségkutató rajzversenyt hirdet 8. osztályos ifjú alkotók részére.

A művészeti szakközépiskola Gárdonyi Géza Egri csillagok című művének illusztrálása révén kívánja ünnepelni az író születésének 150. évfordulóját, ehhez kapcsolódóan pedig fejleszteni a vizuális képzelőerőt, a rajzi kultúrát.

Lehetőséget kíván biztosítani az általános iskolák végzős korosztályának és a középiskolásoknak tehetségük bemutatására, megmérettetésére.

 

A pályázat menete:

Első forduló:

1. műfaj: Illusztrációk (maximum 3 db) készítése az Egri Csillagok című regényből, a regény alapján jellemző helyszínek, helyzetek, ember(ek) megjelenítésével.

Mérete: A/4

2. műfaj: Kreatív. Készíthető kisplasztika, tárgy, tárgymodell, látványterv, makett a  regény alapján.

Egyéb információ:

 

  • Pályázati űrlap kitöltése
  • Papír anyaga ne legyen félfamentes rajzlap
  • A pályaművek bármilyen technika alkalmazásával készülhetnek

 

Beadás módja:                Postai úton az iskola címére vagy személyesen

Beküldési határidő:     2013. december 12.

Második forduló:

A döntő 2014. január 25-án a középiskola műtermében kerül megrendezésre. A második fordulóra a legeredményesebb 40 pályázót hívjuk be, ahol az általános iskolások helyben készítenek illusztrációt, vagy kreatív tervet Gárdonyi Művéhez. A rendezvény fővédnöke Jankovics Marcell filmrendező, művelődéstörténész.

Zsűritagok: Mészáros György (Nyugat - Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézet vezetője),

Herczeg István  grafikusművész,

Díjazás:

Az első három helyezett értékes tárgyjutalomban  részesül.

A legeredményesebb alkotásokból CD készül.

 

Pályázati adatlap és részletes program az iskola honlapjáról letölthető, elérhető 2013. október 14-től: www.eventus.hu

További információ kérhető:

Eventus Üzleti, Művészeti Középiskola, Szakiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

Cím: 3300 Eger, Cifrakapu tér 24.

Tel./fax: 36/517-510

Web: www.eventus.hu,

Email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

Pályázati adatlap letöltés

Módosítás: (2013. december 02. hétfő, 10:46)

 

Tervezz logót a Comenius iskolai együttműködések pályázathoz és utazz önrész nélkül!

 

A logónak a pályázathoz kell kapcsolódnia: a Comenius név vagy kezdőbetű jelenjen meg

A project címe: „Eltűnő mesterségek”

Résztvevő országok: Lengyelország, Olaszország, Spanyolország, Törökország és Magyarország

 

Témakörök:

- Spanyolország (Los Molinos): fémművesség

- Törökország (Kahramanmaras): fafaragás

- Olaszország (Galatina): Oliva-termelés, fazekasság, kőfaragás

- Lengyelország (Laskarzew): cipőkészítés

- Magyarország (Eger): fazekasság

 

A logó-tervet vektoros és PDF formátumban a szaktanárnál kell leadni.
Leadási határidő: 2013. november 29.

A házi versenyen győztes logó-terv képviseli iskolánkat a nemzetközi versenyen. A nemzetközi versenyen a legjobbnak ítélt logó lesz a pályázat hivatalos logója és annak tervezője ingyenesen vehet részt az egyik külföldi utazáson.

 

Pályázati felhívás!

 

Az Eventus Üzleti és Művészeti Középiskola pályázatot ír ki a Comenius iskolai együttműködések program keretében magvalósuló ’Eltűnő mesterségek” elnevezésű projectben való részvételre. A projectben öt ország iskolái vesznek részt: Lengyelország, Olaszország, Spanyolország, Törökország és Magyarország részéről iskolánk. A projectben részt vevő diákok közös programokon vesznek részt mind a saját, mind a többi résztvevő ország iskolájában. A projektben való részvétel feltétele az angol nyelv alapszintű tudása. A jelentkezéshez az érdeklődő diákoknak pályázatot kell benyújtania az iskola titkárságán.

 

Határidő: november 29. péntek. 
A jelentkezés szülő (gondviselő) aláírása nélkül érvénytelen.

 

A külföldi utak időpontjai:

- Spanyolország: 2014. március 31. – április 06.

- Törökország: 2014. november 02. – 09.

- Olaszország: 2015. január 20. – 26.

- Lengyelország: 2015. május 25. – 31.

Magyarország 2014. május 05. – 11. között fogadja a külföldi fiatalokat. A külföldre kiutazó diákoknak az önrész: 40.000 Ft, amit az első turnusban részt vevő diákoknak december közepéig be kell fizetniük az iskola titkárságán.

 

A témakörök:

- Spanyolország (Los Molinos): fémművesség

- Törökország (Kahramanmaras): fafaragás

- Olaszország (Galatina): Oliva-termelés, fazekasság, kőfaragás

- Lengyelország (Laskarzew): cipőkészítés

- Magyarország: fazekasság

 

Azok a diákok, akik nem szeretnének kiutazni más országokba, de itt helyben szívesen részt vennének a programok szervezésében és lebonyolításában, kérjük, szintén jelezzék részvételi szándékukat a pályázati adatlap kitöltésével.

 

Pályázati adatlap

 

Módosítás: (2013. november 14. csütörtök, 13:51)

 

Az Őszi szünet időpontja megváltozott.


2013. október 28-31.
Utolsó tanítási nap 2013. október 22. 
Első tanítási nap 2013. november 4.

 

A megváltozott időpontok miatt, az ebédbefizetés készpénzben és átutalással 2013. október 22-ig kötelező.

Módosítás: (2013. október 14. hétfő, 07:21)

 

Kilencedikesek eskütétele 2013. 10. 04.

 

Módosítás: (2013. október 22. kedd, 13:41)

 
Elérhetőségeink

EVENTUS Üzleti, Művészeti Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

Számlaszám: 10300002 - 46800008 - 00003285

Alapítványi és Magániskolák Egyesülete által minősített iskola 2005

Kiválóra minősített alapfokú művészetoktatási intézmény 2007

 

Program akkreditációs tanúsítvány száma: PL-74460/037

Program akkreditációs tanúsítvány száma: AL-2891

OM azonosító: 031631

Nyilvántartási szám:10-0004-06

Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-0690

Postacím: 3300 Eger, Cifrakapu tér 24.

Telefonszámok:

Tanulmányi osztály: 36/517-510

Kollégium vezető:36/313-435   06/20-516-0885

Web oldal: www.eventus.hu

E-mail: iskolatitkar@eventus.hu

Támogatóink