Kiállítás nyílt a Bartakovics Béla Közösségi Ház galériájában az EVENTUS Üzleti Művészeti Szakgimnázium tanulóinak a munkáiból.
Mint minden tanév egy adott szakaszán, idén is szerveztünk egy olyan alkalmat, amikor egyfajta összegző mérföldkő jellegű kiállítás keretein belül nyerünk betekintést intézményünk diákjainak képi megnyilvánulásaiba, ami nem csupán a félév során készült munkák bemutatása, hanem egyben lenyomata is annak az útnak, amelyet a kiállító növendékek bejártak az elmúlt félév során. Ez a kiállítás iskolánk diákjainak a fejlődési tendenciáit állítja a középpontba.
Ha végig tekintünk a falakon sorakozó alkotásokon, egyértelműen láthatjuk, hogy diákjaink nemcsak technikai tudásban, hanem a generációjukat meghazudtoló vizuális gondolkodásmódban és érzékenységben is jelentős előrelépést tettek.
A keretezetlen nyomhagyás, mint elnevezés, egyrészt utal az anyagot uraló alkotóra, másrészt egy fosztóképző is arra, hogy az alkotói fejlődésnek nincsenek határai, nem lehet azt beskatulyázni végességben, hiszen bármekkora mérföldkövön is állunk a vizuális tapasztalás útján, attól függetlenül mindig szükség lesz új ismeretekre, és ez a cím utal a fejlődés és tudás iránti vágy állandóságára.
A kiállításon fellelhető festmények nem csupán technikai gyakorlatok, színelméleti ismeretek, hanem egyéni látásmódok, belső valóságok kivetülései is a képsíkra.
A tárlaton Köszöntőt mondott Sajtos Attila iskolaigazgató, majd a kiállítás Kiss G Dániel szaktanár nyitotta meg.
Képek