Kollégiumi háziverseny
Kollégiumunk 2025. január 23 délutánján tartotta meg a „Magyarország, szeretlek!” című
vetélkedőjét, melyre 3-4 fős csapatok jelentkezését vártuk. A diákjaink közül a 9-10-11.
évfolyam fiúk lányai szerepeltek és alkottak 7 csapatot a verseny során. A vetélkedő 20
kérdésből állt, ami magyar vonatkozású földrajzi, irodalmi, művészeti, szakmai, zenei és
gasztronómiai kérdéseket tartalmazott. Egy kérdés zenék felismerését tartalmazta, mely
magyar előadók műveit rejtette. A csapatok megküzdöttek a kérdésekkel, bár egy részük
általános iskolai tananyagra épült, egy részük az itt tanult szakmához kötődtek.
A verseny első 4 helyezettjét oklevéllel és tárgyi jutalommal, míg a többi résztvevő csapatot
emléklappal és tárgyi jutalommal díjaztuk. Az első helyen a BELUGÁK 4 fős tizedikes fiú-
lány vegyes csapata végzett. A játék jó hangulatú és tanulságos volt a résztvevőknek és
szervezőknek egyaránt.