XXI. Egri Csillagok Országos Rajz- és Tehetségkutató Verseny
Iskolánk, az Eventus Üzleti, Művészeti Szakgimnázium, Technikum, Gimnázium,
Szakképző Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium idén 21. alkalommal rendezte
meg az Egri Csillagok rajzversenyt, melynek alapvető célkitűzése az, hogy Gárdonyi Géza
nagyra becsült művét népszerűsítve a 13-14 éves korosztály tehetségeit fellelje. Fontos, hogy
a gyerekek vizuális készsége, rajzi-művészi képességei napvilágot lássanak, hogy azután a
középiskolánkba kerülve szaktanárok segíthessék fejlődésüket.
A program fakultatív részét képezte a verseny napja előtt megszervezett szakmai
műhelyfoglalkozás. Ennek keretében a monotípia technikáját ismerték meg, növényi elemek
megformálásával foglalkoztak, valamint asszociatív akvarellképeket készítettek a résztvevők.
Szintén a pénteki napon a Gárdonyi-házba látogattak a gyerekek és kísérőik. Sőt, tovább
gazdagította a rendezvényt az iskolánk diákjainak munkáiból tartott vetítés és az Alapfokú
Művészeti Iskola bemutatkozása.
A rendezvény komplexitását az adta, hogy a döntő forduló alatt, míg a versenyzők a
gyakorlati feladaton munkálkodtak, kísérőiknek Szalayné Király Júlia irodalomtörténész, a
Dobó István Vármúzeum múzeológusa tartott előadást.
A megmérettetés beküldéses 1. fordulójában a Gárdonyi-regény tetszőleges részlete alapján
kellett illusztrációt készíteniük a pályázóknak. Idén a fiatalabb korosztályból is sok
pályamunka érkezett, akik kreatív tehetségüket mutatva egyéni alkotásokkal pályáztak.
Összesen 105 pályázó közül végül 64 fő került a döntőbe. Így a második, immár az
iskolánkban megrendezett fordulón a korosztályhoz igazodva mindenkinek Gárdonyi Géza
Egri csillagok című művének kijelölt idézetét kellett megjelenítenie. A versenyen készült
alkotások megerősítették az előzesen beküldött munkák tapasztalatait. Igen változatos
technikai megoldásokat és fejlett vizuális gondolkodásokat láthattunk az rajzokon,
festményeken. Nem volt könnyű az iskola szaktanáraiból összállt zsűri dolga, végül sikerült
megegyezni a helyezésekben.
A korcsoportonkénti díjazás az alábbi módon alakult:
8. osztályos helyezettek
I. helyezett Rátz Zoé (Hatvan)
II. helyezett Tóth Flóra (Dorog)
III. helyezett Fehér Tifani Kíra (Jászárokszállás)
IV. helyezett Loy Korina Nárcisz (Bátonyterenye)
8. osztályos különdíjak
Pintér Dorina Zsanett (Dorog)
Szórád Szonja Lejla (Dorog)
Ungvári Liána (Tardona)
Barta Rebeka (Szentistván)
Réti Dániel Zoltán (Kazár)
Hámori Bence Márk (Tiszafüred)
Ifjúsági “feltörekvő” díj
Jakab Panna 7. osztály (Salgótarján)
Különdíjak
7. osztyál: Nagy Bence (Boldog), Tóth Richárd (Füzesabony)
6. osztály: Kele-Fodor Cinka (Dorog)
5. osztály: Zeke Nóra (Pásztó)
Vándorserleg volt idén is a jutalma a legtöbb nyolcadikos versenyzőt felkészítő és a
döntő fordulóra elküldő iskolának, amit ismételten, immár negyedik alkalommal a
dorogi Eötvös József Általános Iskola érdemelt ki.
Az ünnepélyes eredményhirdetés és kiállításmegnyitó színvonalát emelte Lázár Attila
előadóművész fellépése. A művészúrnak köszönhetően Tinódi Lantos Sebestyén énekes-
verses krónikaja hangzott el.
A pályázók szellemi teljesítményét az oklevelek mellett a rendezvény fő támogatóinak
köszönhetően értékes tárgyjutalmakkal is díjazták, így minden megjelent versenyző átvehetett
egy kisebb ajándékcsomagot. A díjakat, jutalmakat Sajtos Attila igazgató úr és Dr. Bús János,
az MBH Bank Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves vármegyék megyei üzleti központjának
képviselője adta át.
Bízunk abban, hogy sikerült maradandó élmény nyújtani a gyerekeknek, kisérőiknek és a
felkészítő tanároknak egyaránt.
Főtámogatók:
MBH Bank és a Nebuló Trade Kft.