A végső visszaszámlálás elindult…

A végzős osztályok életében az utolsó éven nem az érettségi az igazán érdekes,
hanem megélni az utolsó középiskolás évüket. Ennek a része a gombavatóra
készülve a keringő betanulása Kiss Róberttól, a báli ruhák kiválasztása és az izgatott
készülődés. Az utolsó évek hagyományát követve december 6-án péntek délután az
egri Neumann János Gimnázium auláját az alsóbb évfolyamok ünneplőbe öltöztették,
így várva az Eventus Középiskola 12a, 12b, 13a, 13b osztályait és vendégeiket. Az
idei éven rendhagyó módon ez a négy végzős osztály állt fel a pódiumra, hogy az
osztályfőnökeik Asztalos János, Bajzát György, Ónodi Mátyás és Szántó-Sándor
Katalin feltűzzék a gombokat vagy átadják az osztálygyűrűt. A búcsúzó osztályok
nevében többen megosztották gondolataikat, mondtak köszönetet tanáraiknak.
Közülük igazán emlékezetesen Czire Denissza (12b) méltató szavai varázsoltak
mosolyt az arcokra.
Amíg a táncra készülődtek, „népies” műsort adott Henter Hanga (11a) népdalokat
énekelve, Dombi Péter (12b) és Varga Dániel (10b) legényest táncolva. Az
osztályvideókat elnézve nemcsak a diákok nosztalgiáztak, hanem tanáraik is. A
táncok után a hagyományos pezsgős koccintásra került sor a végzősök és a tanári
kar között. Az est zárlataként svédasztal várta a vendégeket fényképezkedéssel
kiegészülve.