Önarckép 2024.
Az Alapfokú Művészeti Iskolában második alkalommal került megrendezésre az Önarckép című kiállítás az iskola Panzió Kollégiumában.
A kiállítást Sándor Csenge 10/B osztályos tanuló nyitotta meg, köszöntőt mondott Sajtos Attila igazgató úr és Kis-Prumik Zoltán az Alapfokú Művészeti Iskola megbízott vezetője.
Az önarckép mindig is az egyik legmélyebb és legintimebb művészeti forma volt. Egy olyan tükör, amely nemcsak a testet, hanem a személyiség, a belső világ egy-egy részletét is tükrözi. Ezért is került az önarckép című kiállítás megrendezésre a gyermekek személyes életterében, a kollégiumban.
A kiállított művek különböző megközelítéseket kínálnak. Vannak, amelyek a hagyományos technikákra építenek, mások pedig kísérleteznek, új eszközöket, médiumokat, vagy akár új formákat keresnek a régi kérdésekre. Mindegyik munka a gyermekek személyes látásmódját, gazdag fantáziavilágát tükrözi.
Sándor Csenge saját élményeivel zárta a megnyitóbeszédét, amelyben elmondta, hogy számára a festés magától jön, egyszerűen csak leül és fest, nem gondol közben semmire. Így válnak a belső élmények láthatóvá egy-egy médium segítségével és a belülről érzékelt önmagunk a külvilág számára is láthatóvá.
Szeretettel gratulálunk a kiállító alkotóknak:
Bukovi Bálint 10/B
Simon Alexandra 10/B
Nagy Gyöngyvér 12/B
Ugrai Tímea 10/B
Szilágyi Eszter 10/B
Csipkés Derien 11/A
Meskó Ferenc 12/B
Varró Lili Anna 12/A
Czucor Gabriella Iringó 12/B
Fodor Boglárka 12/A
Krizsai Boglárka 12/A
Utbán Csenge 12/B
Sándor Csenge 10/B
További képek: https://eventus.hu/portfolio/onarckep-2024/?preview_id=29674&preview_nonce=aef172ad74&_thumbnail_id=29677&preview=true