gólyák hivatalos fogadalomtételi ünnepsége
2023. szeptember 15-én az Eventus Művészeti Szakgimnázium 13. alkalommal rendezte meg a gólyák
hivatalos fogadalomtételi ünnepségét. A rendezvénynek a Dobó tér biztosított helyszínt, ahol közel
50 kielencedik évfolyamos diák tett esküt az iskolájának és városának, hogy méltó diákja lesz az
elkövetkező 5 tanévben. Az ünnepségen a 10. évfolyamos diákok biztosították a műsort, beszédet
mondott Minczér Gábor Alpolgármester úr és Sajtos Attila Igazgató úr. A rendezvényt színesítette
Hegyesi-Hudik Margit karnagy énekművész és Magyar Gyula tárogatóművész. Az ünnepség
végeztével a szülők Ónodi Mátyás szakmai igazgatóhelyettes kiséretében megtekinthették idei első,
Kiemelés című kiállításunkat is.