MKB Bank – Fodor Esztella kiállítása

Fodor Esztella : Megalkotva című kiállítása

2012 április 19 és május 10.-e között tekinthető meg az egri MKB Bankban.

Fodor Esztella finom ceruzarajzai és akvarelljei leginkább a portré műfajához kötődnek. A 13. a osztályos tanuló első önálló kiállításával, a hozzá annyira közelálló műfajon keresztül

kívánja megszólítania a nézőket. A kiállítást Hadobás Zoltán a következő gondolatokkal nyitotta meg: „ Fodor Esztella kiállításával vállalja csöndes, megfontolt, barátságos természetét, egyenes tiszta
jellemét, mely a mai ember gondolkodása szerint sebezhetővé teszi őt. Biztos rajzi tudással, szép és iskolázott ábrázolással ejtheti rabul azokat a nézőket, akik már menekülnek a korunkra annyira
jellemző hangos, erős, túlzó, olykor brutális hatásoktól, melyek inkább letépik szemhéjunkat, mint kinyitnák szemünket.
Esztella embereket ábrázoló képein keresztül nyitogatja szemünket. A létezés öröme és az életbe vetett bizalom, – mely szerinte nem harsány, és nem a küzdelmektől és gyötrelmektől hangos,
sokkal inkább a növények vegetatív életadó teremtő misztériuma, – olyan érték melyet vall és tolmácsol. Képeivel felhívja lelkünket a csend és rend örök, megtartó és éltető állandóságára, a
nagy Valaki által megalkotva, megteremtve lenni örömére. A kiállítás címe így egyszerre utal a létezés csodájára és a létrehozás teremtő gesztusára.
Közérthetőség, szépség, és műgond jellemzi munkáit. Portréi mindig a lélekhez is elvezetnek. Tapintattal és az ábrázolt személy méltóságát megtartva az emberben élő jóra hívja fel a figyelmet.
A nagymama szerető tekintetére, a fiatal lány mosolyára, a szeretetre vágyó osztálytárs nyitott szemeire, a modell elgondolkodó arcára. Aktjaival a távolság megtartásával, kiszámított rendel
igyekszik megtartani a kapcsolatot, finom ceruzarajzaival rokonszenvessé téve azokat. A vonal bűvölete, reneszánszos szépsége és optimizmusa köszön vissza legújabb akvarelljein
is. A három kép közül csak egy portré ugyan, de az összekulcsolódó kezek és lábak sorsokat közvetítenek. Személyiségük van.

Képei nem szólítják meg a korunk szellemében kondicionálódót emberi lelket, hiszen a durvaság, habzsoló, nagy élményekre vágyó életfelfogás, megfosztja magától az állandóság, szépség, és szeretet értékeit. A ma, a perc embere kapkodva, rohanva veszíti el klasszikus, örök értékeit, melyek visszaszerzésére félő nem lesz képessége.
Esztella kiállítása nem kíván ájt parancsoló stoptábla lenni, csak útszéli jelzőkő, mely jelzi az út innen már a mélybe vezet. „