Vezetőség, Munkatársaink, szakmai munkaközösség
Sajtos Attila Csaba alapító igazgató
Tanulmányaimat a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola biológia-földrajz szakán,
valamint a József Attila Tudományegyetem középiskolai földrajz tanári szakán
végeztem. Első diplomámat Egerben 1983-ban, egyetemi diplomámat Szegeden
1986-ban szereztem meg.
Az Eventus Iskola jogelődjét 1991-ben alapítottam, az iskola működtetését
1994-ben kezdtük el.
Az intézmény célja az, hogy gyakorlatorientált, piacképes tudással rendelkező,
önmagukat ismerő és másokat elismerő tanulókat képezzen.
Pedagógiai munkám során legfontosabbnak tartom, hogy fejlesszük a diákok
kreativitását, alakítsuk kommunikációs képességüket, felkészítsük
csoportmunkára és rávilágítsunk a kritikai gondolkodás megvalósítására.
Onódi Mátyás Gábor Szakmai igazgatóhelyettes
grafika, tipográfia, rajz tantárgyak
Művészcsaládban felnőve pályámat üvegtervező művész diploma megszerzésével kezdtem a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, majd a hagyományos üvegfestés és ólomüvegezés területén tevékenykedve bővítettem tapasztalataimat. Ezek az évek meghatározóak voltak művészi szemléletem formálódásában: a színek, a fény és a tükröződések együttese, továbbá a rétegekből építkező kompozíció jellemzik munkáimat. Tanári pályám során is kihasználom a tervezői, designer szemléleten alapuló vizuális alkotómunka lehetőségeit. A diákoknak kiadott feladatoknál fontosnak tartom a sokféle attitűd felvillantását, hiszen csak akkor tudunk rátalálni az utunkra, ha próbálkozunk minél több irányban haladni és az elágazásoknál intuitív vagy tudatos döntést hozva, de kellő önbizalommal választunk a lehetőségek közül.
https://onodimatyas.wixsite.com/website
Burom Annamária Kollégium Intézményegység vezető
2008 óta dolgozom az Eventus Művészeti Szakgimnáziumban. Az intézmény kollégiumának vagyok a
vezetője és nevelőtanára. A feladataim sokszínűek és sokrétűek. Mindig törekszem, hogy a tanulóink
jól érezzék magukat és maradandó élményekkel távozzanak tanulmányaik befejezésévével. A 11
évfolyam tartozik hozzám a kollégiumban
Kis – Prumik Zoltán AMI Intézményegység vezető
rajz tantárgyak
Középiskolai tanulmányaimat festészet szakirányon végeztem Kecskeméten a Kandó Kálmán szakközépiskola művészeti tagozatán, majd az Eszterházy Károly Egyetemen folytattam tanulmányaimat festészet szakirányon. Ezután mesterdiplomát szereztem rajz és vizuális kultúra tanári szakon. Tagja vagyok a MAMÜ Galéria társaságának, a Hatszoba csoport alapító tagjának. Elsősorban a rajz és a művészeti alkotások kivitelezésének elméleti és gyakorlati aspektusait oktatom Az Eventus Alapfokú Művészeti Iskolában, ami szoros összefüggésben van a szakmai tevékenységem tematikáival, mint a divergens gondolkodás, a kép sík és térbeli szemiotikai értelmezése, az anyag, mint narratív jelenség. Ezeket a témákat folyamatosan használom az óra keretein belül a klasszikus képalkotási ismeretek fejlesztése mellett.
Szakmai díjak:
2015 – Országos Művészeti Diákkonferencia / festészet szekció / I. Díj / OTDK / OMDK Budapest
2017 – Országos Művészeti Diákkonferencia / Festészet szekció / II. Díj / OTDK / OMDK Pécs
2018 – Hallgatók a tudományért díj / Eszterházy Károly Egyetem / Eger
Szakmai kiállítások :
MAMÜ Galéria, B32 Galéria, Fuga Galéria, Lollipop Factory design shop LLP Platform Galéria, GODOT Institute of Contemporary Art képzőművészeti vásár, Best of Diploma Art Moments, Kepes Intézet ,Salgótarjányi Tavaszi Tárlat, Országos Akvarell Triennálé.
Szeszák Ádám
2019-ben végeztem a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képgrafika szakirányon.
Tanulmányai után Miskolcon a Premier Alapfokú Művészeti Iskolában dolgoztam,
mellette a Miskolci Galériában és Alkotó Házban tartottam múzeumpedagógiai
foglalkozásokat. 2023 óta hagyományos és tervező grafikát, rajzot és festészetet,
mintázást és művészetelméletet oktatok az Eventus Művészeti Szakgimnáziumban.
Legfontosabb önálló és csoportos kiállításaim:
2023. Miskolci Galéria, Miskolc
2024. Torony Galéria, Sopron
2024. Gyermely ’30 – Budapest, Műcsarnok
2024. Keresztút – Budapest, Vajdahunyad vára
Díjjak: Mazsaroff-díj (2023)
https://www.webgaleria.hu/szeszakadam/eletrajz
Hegyesi-Hudik Margit énekművész, főiskolai docens
1991-től tanítok Egerben az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Zenei
Intézetében.
Az Eventus Szakgimnáziumban is több éve ellátom az ének-zene tantárgy
tanítását, valamint az Eventus Kórus és a Csengettyű Együttes zenei vezetését,
karnagyi feladatait.
Számomra a középiskolai tanítás egy más fajta közeget, korosztályt és kihívást
jelent.
Fontosnak tartom a zene általi közösségteremtést, az egyén személyiség
fejlesztését.
Juhász Kristóf
A nevem Juhász Kristóf, biológia-testnevelés szakos pedagógus vagyok. 2024. szeptember 1-től az Eventus Művészeti Szakgimnázium testnevelés oktatásában veszem ki a részem.
Örömmel dolgozom olyan tantárgyakkal, amelyek iránt személyesen is szenvedélyesen érdeklődöm.
Rendszeresen sportolok, és az egészséges életmódot igyekszem mindennapjaim részévé tenni. A testnevelés órák során nemcsak a fizikai mozgásra helyezem a hangsúlyt, hanem próbálom átadni az egészséges életvezetés alapelveit is. Hiszek abban, hogy a mozgás nemcsak a testet, hanem a lelket is erősíti.
A célom, hogy a gyerekeket ne csupán a sport terén, hanem mentálisan is támogassam. Szeretném, ha az órák alatt nemcsak a stresszt oldanák, hanem pozitív tapasztalatokat szereznének a mozgás örömében, és felébredne bennük az igény a rendszeres testmozgásra.
„A testmozgás nemcsak a fizikai egészséget javítja, hanem mentálisan is erősebbé tesz minket, segít jobb döntéseket hozni és jobban kezelni a stresszt.”
– Dr. John Ratey, Spark: The Revolutionary New Science of Exercise and the Brain
Bízom benne, hogy közösen sikerül kialakítani egy olyan közösséget, ahol mindenki felfedezheti a mozgás pozitív hatásait.
Bajzát György tanár
informatika, számítógépes grafika (rasztergrafika)
Tanulmányaimat Egerben végeztem az Eszterházy Károly Egyetemen (akkor még Főiskolán), alapképzésben informatikus könyvtáros, mesterképzésen pedig informatikatanári szakon. A művészethez közelebb már az Eventus Üzleti, Művészeti Középiskolában kerültem, ahol diplomám megszerzése után nem csak informatikát tanítottam, hanem grafikai programismereteket is. A programismeret mellett grafikai elméleti alapokat is átveszünk, a színek pszichológiájától a pixelgrafika felhasználási területein át a különböző tervezési feladatokig. A rasztergrafikus program felületének és működésének elméleti és gyakorlati megismerése mellett fontos elem ezeken az órákon az arculati elemek közé tartozó látványtervek, továbbá fotómanipulációk készítésének megismerése is. A technológia és a programok folyamatos és rohamos fejlődése miatt nem csak a diákoknak, de nekünk, tanároknak is évről évre fejlesztenünk kell tudásunkat, aktualizálni feladatainkat, ezzel is elősegítve az élményszerű oktatást.
Önálló kiállításom ugyan soha nem volt, de az iskolában a szakmai közösség annyira magával ragadott, hogy már a második évemben részt vettem “alkotóként” is az iskola hagyományos tanár-diák közös kiállításán, amit azóta is minden évben megismétlünk.
Jelentősebb csoportos kiállítások:
2015-2020. Eventus Mester és tanítványa kiállítás sorozaton, Eger Vitkovics Alkotóház és Művésztelep.
Bozi Anna
szaktanár
Középiskolai tanulmányaimat a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban végeztem el, ahol F. Balogh Erzsébet képzőművész műtermében készültem több évig felvételi vizsgámra, mely az Eszterházy Károly Egyetem akkori négyéves rajz-vizuális kommunikáció szakára való alkalmassági vizsgát jelentette. Ezután mesterdiplomát szereztem vizuális- kultúra tanári szakon szintén az Eszterházy Károly Egyetemen.Rajz-vizuális kommunikáció, tanár szakos éveim során F. Balogh Erzsébet és Földi Péter, Bukta Imre, Kopasz Tamás mesterek növendékeként dolgoztam. 2007-ben Bukta Imrétől kaptam meghívást az V. Kepes György Nemzetközi Művésztelepre ezután számos művésztelepen és csoportos kiállításon vettem részt.
2010-ben a K. O. Műhely, 2015-től a MAOE tagja lettem.
Munkáimat kísérletezés hatja át, javarészt vegyes technikával dolgozom.Az Alapfokú Művészeti Iskolai tanulók számára igyekszem mind technikailag, mind elméletben illetve gyakorlatban, tapasztalati úton átadni mindazt az ismeretanyagot, tudást, melyre jómagam szert tettem, gondolok ezesetben az anyagismeretre, technikai jártasságokra, a kiálltások installálására. Fontosnak tartom a tanulók szakmai fejlődése mellett, az önkifejezésre tett kísérleteket, az eredeti ötletek, gondolatok, elképzelések, gyakorlati úton való megvalósítását.
Egyéni kiállítások:
„ELEMI ELEMEK” Vitkovics Alkotóház, Eger2014, „SZÖVETEK II.” Special Art Gallery, Eger2014, „SZÖVETEKI.” Zöld Pecsét, Eger2013, ”ÖNÁMÍTÁS”, Lámpás, Eger
Jelentősebb csoportos kiállítások:
Esterházy Művészeti Díj -UNIQA 2015, Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, Mélyponton a viszony, Szentendre, Vajda Lajos Stúdió, Klasszikusok újragondolva –Parafrázis II., Dobó István Vármúzeum, Eger, Országos Akvarell Triennálé, Kepes György Művészeti Központ, Eger, Fétis Tabu Ereklye Csoportos Kiállítás, Szentendre, Vajda Lajos Stúdió 2014, Dózsai Művésztelep Jubileumi Kiállítása, Eger, Templom Galéria 2014
Juhász Nándor
Huszonöt éve nyitotta meg a városrészben műtermét,
s lassan két évtizede szervezi fáradhatatlanul az Egri
Régi Skoda találkozót.
2018 óta az Egri Fertálymesteri Testület tagja.
Alázattal örökíti meg a Felsőváros fontos pillanatait,
s dolgozik szívvel-lélekkel a közösségért
Balog Krisztofer
Balog Krisztofer vagyok, fotózást, mozgókép- és animációs filmkészítést tanítok. Az óráimon a technikai tudás és a gyakorlati készségek fejlesztésére helyezem a hangsúlyt, hogy diákjaim magabiztosan alkalmazhassák a modern eszközöket és szoftvereket. Fontosnak tartom, hogy mindenki megtalálja a saját útját. ebben a gyorsan fejlődő, izgalmas iparágban.
Fridél Lajos
Művésztanár, grafikus, festő
1974-ben végeztem az egri tanárképző főiskolán. Mesterem idősebb Blaskó János volt.
Tanulmányaim után Egerben rajztanárként és az Ifjúsági Ház vezetőjeként dolgoztam, a
munka mellett grafikusként alkottam. Huszonkilenc könyvet illusztráltam, többek között
Murovszki Magdolna versesköteteit.
Itthoni és külföldi tárlatokon egyaránt szerepeltem; Budapesten, Egerben,
Mezőkövesden, Oroszországban Moszkvában és Voronyezsben, Finnországban Poriban
mutattam be műveimet. 2022-ben a Magyar Kultúra Napja alkalmából PRO AGRIA-díjban
részesültem.
Az Eventusban 2000 óta, kisebb megszakításokkal az Alapfokú Művészeti Iskola
művésztanáraként nevelem és oktatom rajzolásra és festésre a fiatalabb generációt.
Kis-Prumik Csilla
Tanulmányaimat Kazincbarcikán kezdtem a Deák Ferenc Szakképző és Művészeti Szakközépiskolában,
ahol textilműves szakmát tanultam. Később az akkor még Eszterházy Károly Főiskolán tanultam képi
ábrázolás alapszakon, festészet szakirányon, majd mesterképzésben vettem részt, ahol okleveles vizuális – és környezetkultúra tanár és pedagógiatanár végzettséget szereztem.
Az Alapfokú Művészeti Iskolában oktatok vizuális alapozó tantárgyakat és művészettörténetet.
Minden gyermekben ott van a megismerés iránti vágy, csak nem mindegy, hogy milyen eszközökkel
hozzuk közel hozzá a tudást. A vizuális nevelés-sel, a képi gondolkodással tudtam megtalálni azt a
kapcsolatot velük, melyet mindannyian értünk és értelmezni tudunk. Az óráimon elsődleges szempont a tanulóközösségek alakulásának segítése, az egyé-nek közötti különbségek megértése és az őszinteség. Legfontosabb, hogy elfogadjanak, és én is elfogadjam
őket olyannak, amilyenek. Ezután kezdődhet a közös munka és az építkezés, melyből mindannyian merítünk, és közösen létre tudunk hozni valami értékeset.
Kis G Dániel
Kiss G Dániel vagyok. Az intézményen belül szaktanár. Jelenleg gyakornoki státuszban vagyok. 2023-ban kezdtem meg a munkaviszonyomat. Heti huszonöt órában tartok rajz-festés-mintázás, grafikai tervezés és ábrázolás, mozgókép és animáció elmélet, mozgókép és animáció gyakorlat, valamint prezentáció tantárgyakat. Ezen felül tehetséggondozó szakkört vezetek főként kollégiumi diákoknak 9-10-11. évfolyamosok számára.
Díjak
2022 Godot Art Fair Díj
2023 Szabó Dezső Ösztöndíj
Képek gyűjteményben
Relatív Karantén II, 2020, Kölesdi Képtár, Kölesd
Magyar Idény I, 2020, Völgyi- Skonda Gyűjtemény, Budapest
Magyar Idény II, 2020, Völgyi- Skonda Gyűjtemény, Budapest
Netpincér Nemzedék II, 2021, Kölesdi Képtár, Kölesd
Valómások IV, 2022, Kölesdi Képtár, Kölesd
Alkatrészek, 2021, Wosinsky Mór Kortárs Gyűjtemény, Szekszárd
https://www.webgaleria.hu/kereses?search=kiss+g+d%C3%A1niel
Tomecz Dániel
Rajz festés mintázás, Tervezés és gyakorlat (ábrázoló geometria), Grafikai tervezés tantárgyak
Linkek:
Tanulmányok:
2023- Eszterházy Károly Katolikus Egyetem/ Képzőművészeti és Művészetelméleti Intézet, Művészeti Instruktor MA
2018- 2022 Eszterházy Károly Katolikus Egyetem/ Vizuális Művészeti Intézet, Képalkotás BA, festészet szak
2012- 2017 Eventus Üzleti, Művészeti Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola, grafika- alkalmazott grafika
Tagság:
2023 Szabad Szalon Egyesület -elnökségi tag
2023 Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület
Díjak, elismerések:
2024 Magyar Tájak, Országos Tájkép Biennálé – Arany diploma, Hatvan Város polgármesterének díja
2024 Pedagógiai Oktatási Központ, Tehetséggondozásban végzett kiemelkedő
pedagógiai munkájáért járó elismerés
2023 XV. Tatabányai Őszi Tárlat, Bánhidai Alkotóház különdíja
2023 Trón Árpád képzőművészeti díj
2023 Garten Alapítvány Resident Art Galéria díja
2023 26. Miskolci Téli Tárlat, Spanyolnátha művészeti folyóirat díja
2022 KMTA (Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány) ösztöndíja
2022 MAT (Megyei Amatőr Tárlat) – 1. hely
2021 OMDK (Országos Művészeti Diák Konferencia) – 2 különdíj
Mocsári Martin
Mocsári Martin vagyok, 2024-ben végeztem az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen, testnevelő-közösségi művelődő tanár szakon. Az iskolában a feladatom a testnevelés oktatása ami annyit takar, hogy a diákokkal szeretném megismertetni a lehető legtöbb sportágak és mozgásformát. Azt szeretném a diákoknál elérni, hogy az óráimról felszabadultan, jó kedvel tudjanak távozni, és ne legyen bennük negatív érzelem a testnevelés felé.
Bartáné Prokaj Krisztina
2011 szeptembere óta
érettségire én viszem a diákokat magyar nyelv és
irodalomból az Eventusban. Nemcsak arra vagyok
büszke, hogy egy vizuális művészeteket oktató
intézményben évente megy emelt magyar érettségire
diákom, illetve több diákom végez egyetemen
magyar szakon, hanem ha meg tudom a tantárgyamat
kedveltetni. Aki bejön a magyar óráimra,
nemcsak magyarból kap ismereteket nálam, hanem
történelemből és mozgóképből is.
Leskovicsné Szántó Lívia
2017 szeptemberétől
tanítok az Eventusban. Szakjaim angol-történelem-
latin, amelyek közül jelenleg az angolt tanítom.
Fontos számomra a humor, az empátia és a türelem,
igyekszem ezeket alkalmazni a mindennapok
során. A 2019/20-as tanévben indult 9.A
osztályfőnöke vagyok, sok figyelemmel és
szeretettel próbálok hozzájuk viszonyulni. Sokat
tanulok a gyerekektől, önmagamról is, miközben
tanítom őket. Az a legszebb a tanári hivatásban,
hogy végigkövethetjük azt a fejlődést, ahogyan egy
gyermek fiatal felnőtté válik.
Varga Zsuzsanna
1996-ban végeztem az akkor még
Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola magyar-angol
szakán. 6 évig általános iskolában tanítottam
angol nyelvet. Ezt követően kereskedelmi területen
dolgoztam és azzal párhuzamosan angol és spanyol
nyelvtanfolyamokat tartottam egy magánnyelviskolában.
2017 óta tanítok angol nyelvet az Eventus
Középiskolában. Egy Monszport Krisztinától vett
idézettel zárnám a bemutatkozásomat: „Nincs
a tanítványnál jobb tükör , hogy megismerjük önmagunkat
és nincs nála ösztönzőbb erő, hogy törekedjünk
jobbá, nemesebbé válni.”
Címke:munkatársaink, szakmai tanárok, tanáraink