2024. december 19-e délutánján minden eventuszos diák és dolgozó hivatalos volt egy közös karácsonyi ünneplésre a tornaterembe. Sajtos Attila igazgató …
Kollégiumi hagyományokat megtartva karácsonyi misén vettünk részt a Szent II. János Pál Missziós Központban, ahol Ailer Gellért plébános úr várta …
Az adventi vásár az iskolában idén is különleges élményt nyújtott mindenkinek! A diákok saját kezüleg készített, kreatív tárgyakat és ajándékokat …
December 10-én tartottuk idén az utolsó (4.) nyílt napunkat, aminek keretében ismét sok érdeklődő kapott tájékoztatást az iskola képzési struktúrájáról, …
Intézményükben évek óta hagyományos és hivatalos rendezvény a végzős diákok szalagavató ünnepsége. Ez évben sem maradhatott el a maturanduszok búcsújának …
Mai napon iskolánk is részt vett az Eger Megyei Jogú Város Önkörmányzata által szervezett “Ötvenhatosok Emléknapján”, elhelyezve a megemlékezés koszorúját.
Az „Egy osztály – egy karácsony!” adománygyűjtő akcióhoz az idén is csatlakozott az Eventus Művészeti Szakgimnázium. A karácsonyi ajándékgyűjtő akció …
Az intézményünkben hagyomány, hogy a várva várt télapó megérkezik december elején a diákjainkhoz. Így történt most december 10-én délután is. …
„Őszből a télbe” Kiálltás megnyitó az Eventusban 2024. december 11-én nyílt meg az Eventus művészeti szakgimnázium folyosógalériájában az immár hagyományos …
Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt az Alapfokú Művészeti Iskolánk Őszből télbe című kiállításának megnyitójára. 2024.12.11 14:00 óra Eventus Régi …